Búcsúzós péntek 02.20

Hali!

Ma nagyon jó napom volt. Bár az elején nem csak pozitív élmények értek.
Reggel azzal fogadott a 80 éves nénikém, hogy este 12 körül,mikor haza értek, tárva nyitva volt az ajtaja meg az ajtaja. Képzelem hogy megijedhetett. Mindez azért történt, mert a hotel majdnem fullon megy és eközben még felújítási munkálatok is zajlanak. Így ma a padlószőnyeges dolgozott, ragasztott és szellőztetés képen nyitotta ki a szobát. Meg úgy is hagyta....Mi meg nem tudtunk róla. A szoba tehát hideg és büdös volt. És senkinek nem tudtak szólni,mert hogy nem beszélnek idegen nyelvet. Meg hát olyankor már nem kopoghat be az idegenvezetőhöz...

Úgyhogy ez maradt, de reggel mikor meglátott, rögtön elmesélt mindent.Azt is elmondta, hogy 3 napja nincs WC papírja. Myriam mellettem állt és csak kérdezgetett, hogy mi történt, tudta, hogy valami nincs rendben. Lefordítottam neki, persze azonnal elnézést kértünk.
A csoport nagy része ez után elment a mai St. Tropez-i kirándulásra, de néhányan, pl. a lakosztályos bácsiék maradtak ,mert tegnap nagyon elfáradtak.

Ezután Myriam hozott egy kis ajándék csomagot, amit betettem a 80 éves néni szobájába egy kis kártya kíséretében,hogy nagyon sajnáljuk a történteket és hogy további kellemes pihenést kívánunk neki.

Folytattam a napi teendőimet, mikor egyszer csak megjelentek a tej és lisztérzékeny néniék a lakosztályból. A férjével mindig jókat beszélgettem és olyan aranyos volt. Azt mondta, kívánja nekem ,hogy a terveimet meg tudjam valósítani és hogy szeretettel gondolnak majd rám és hogy nagyon köszönnek mindent, amit értük tettem. Pedig nagyok nagy dolgot nem tettem értük, csak a munkámat végeztem egy kis lelkesedéssel és emberséggel megfűszerezve.
Aztán kaptam két puszit a papától is meg a mamától is. Olyan édik voltak. Egyszerűen, de őszintén beszéltek. És talán ez volt a legjobb a dologban. Hogy nem volt semmi flanc. Csak egy csomó szeretet és hála.
Már ekkor meglepődtem, hogy az emberek hogy elszoktak attól, hogy kedvesek hozzájuk. Nem tudom, hogyan lehet, főleg a mi szakmánkban azt megengedni, hogy az emberek nem érzik, hogy gondoskodnak róluk.

Ma úgy mentem be dolgozni, hogy 9től 5ig leszek. E helyett megkértek, hogy legyek kupűr, azaz, hogy menjek haza 1kor és jöjjek vissza 5kor, mert hogy estére csoport érkezik. Semmi baj nem volt ezzel, de ha mondjuk tegnap délután hívnak, akkor el tudtam volna menni masszázsra. Tegnap este ugyanis a koliban körbe járt egy lány az ebédlőben, hogy az iskolájukban holnap 15 E-ért lehet masszázsra menni és hogy még maradtak időpontok. Nagyon szívesen elmentem volna, mert az nagyon kedvező ár és kicsit fáj a hátam. Ez egy órás vagy 1.15 perces teljes test + arc masszázs lett volna valamilyen gyógynövényekkel. Relaxáló, pihentető. Tök jó lett volna, de így már nem tudtam menni. A jó hír, hogy minden pénteken van, szóval majd megpróbálok valamikor elmenni.

Szóval masszázs helyett lementem a Croisettre és leültem olvasni a napra. Nagyon jó idő volt, 14 fok és szikrázó napsütés. Sehol egy felhő. Alig lehetett helyet találni a parton. Már a napágyakat is kitették.:)

Aztán mentem vissza 5re. Fél 7 körül jött haza a csoportom és akkor ért a másik meglepetés. Amikor mentek vacsorázni 7 körül a 80 éves nénikém oda jött hozzám és azt mondta: nagyon megleptük őt és kellemetlen helyzetbe hoztuk, mert rettentő kedvesek voltunk vele, hogy megajándékoztuk, de hogy ő ezt most nem tudja viszonozni. Mondtam neki, hogy ezt nem is kell, hogy jutott eszébe! Azt is mondta még, könnyesedő szemmel, hogy az élet eddig nagyon kegyes volt hozzá és hogy ő minden egyes katedrálisban ahol megfordul, imádkozik. Mától az imáinak a felét nekem adja, hogy engem védjenek. Kérte, maradjak mindig ilyen kedves és boldog, pont mint amilyen ő volt fiatalon. És kaptam tőle egy csodaszép arany érmét,amit a monacói katedrálisban vásárolt. Nagyon aranyos volt és alkalmaztam, amit nemrég megtanultam. Megtanultam elfogadni azt,amit nekem akarnak adni. Mert annak, aki ad, épp olyan fontos az, hogy a másik elfogadja az ajándékot, mint maga az ajándékozás vágya. Megtanultam, hogy azzal, hogy ha nem fogadom el azt,amit nekem akarnak adni, megfosztom az ajándékozót az adás örömétől. Amióta ezt tudom, mindent nagy szeretettel fogadok, amit nekem akarnak adni. Ezért hát a nénitől is elfogadtam az érmét és nagy becsben fogom tartani.
Ez fog emlékeztetni, hogy adni jó. Mindig elékezni fogok erre a napra.

Később megérkezett a német csoport. Nem nagyon beszélnek más nyelvet ezért nem lesz könnyű velük, de nem adom fel. Most gyorsban meg is kellett tanulnom, hogy kell pezsgőt bontani, mert Welcome koktélnak pezsgőt kaptak és nekem kellett felszolgálnom. De nem olyan ördöngősség, mint gondoltam. Simán nyitogattam az üvegeket.

Bár holnap nem dolgozom, bemegyek elbúcsúzni a csoporttól. Reggel 8.30kor indulnak, úgyhogy fél 8 körül bemegyek.
Először nem akartam, de mindenki kérdezgette, hogy bent leszek e még holnap, így úgy döntöttem felkelek.
Mikor már jöttem hazafelé, az emberek a vacsora végeztével a szálloda felé tartottak, Szóval jöttek velem szemben. Minden második kis csoport megállított és beszélgettünk. Mindenki annyira aranyos volt. A néninkéktől ölelést is kaptam, a kevésbé idősekkel olyan jól elbeszélgettünk. Tanácsokat adtak, mit nézzek meg, amit ők már láttak. Sok szerencsét kívántak és hogy vigyázzak magamra. Teljesen baráti lett a viszonyunk. A végére maradtak a sofőrök és a csoportvezető. Azt mondta, hogy a csoport tényleg szeret és hogy mennyire örülnek, hogy itt voltam és segítettem mindenben. A sofőrök is kedvesek voltak. Reggel még megkérdeztem őket, mennyire saccolnák a Budapest- Cannes távolságot. Az egyikük kicsit gondolkodott és azt mondta: 1350 km. Nem hogy megsaccolta, de szerintem méterre pontosan megmondta. Tehát Nóri, ezúton megválaszoltam a kérdésed. A részleteket majd megmondom később.

Ma is tovább dolgoztam, de volt munka és nem esett nehezemre. Ha nem élveztem volna, nem maradtam volna, De jó volt.
Holnap valószínűleg Mentonba megyek a citrom fesztiválra.

Összegezve, minden amit ezen a héten tettem, számomra természetes volt. Nem volt benne semmi nyűg, semmi erőltetett vagy kötelező. Talán én lepődtem meg a legjobban, hogy az emberek így reagáltak a viselkedésemre. De ez a hét ezerszer is megerősítette bennem, hogy amit csinálok, az értékes és jó. Hogy szükség van rám. Ez a hét erőd adott és ha most hónapokig nem jön egy ember sem, aki visszamosolyogna rám, akkor is megéri itt lennem. Feltöltődtem szeretettel.

Szeressétek egymást!

Szép álmokat mindenkinek!
Lili